Böjtről orvosi szemmel

 

Egy történettel kezdeném. A történet legyen példa arra, hogy ugyanazon szavak alatt mennyire mást érthetünk.

 

A családban sokáig csodabogárnak gondoltak a gondolataim, egészségről, betegségről, és azok kezelhetőségről alkotott nézeteim miatt. Nagyapám több mint 40 évig volt körzeti főorvos, Édesanyám gyermekszemész – bizton és elfogultság nélkül állíthatom, hogy az egyik legjobb az országban

Mikor bejelentettem, hogy alternatív (komplementer) medicinával szeretnék foglalkozni, hogy ez lesz a fő csapásvonal számomra az orvostudományon belül – gondolhatják, összeült a család… Szerintem még az ’ördögűzés’ is megfordult a fejükben. Végül papot nem hívtak.

De nem hagytam magam – hogy jól vagy nem jól tettem, az majd egy pár év (évtized) múlva fog csak egyértelműen kiderülni. Nemcsak hogy nem hagytam magam eltántorítani, hanem egyre gyakrabban, egyre többször nyitottam ki a számat, hogy ezt, vagy azt másként is lehetne. Sokat nyaggatom őket a diétákkal, böjttel, homeopátiával, kínai medicinával.

Ebből több vicces dolog szokott kisülni.

Az egyik az, hogy próféta még soha senki nem lett saját hazájában – egyelőre én sem.

A másik, hogy amikor valamelyikük belefog valami diétába – akár egy étkezés erejéig –, akkor egy családi beszélgetés a következőképpen zajlik. Egy kicsit hangosabban, hogy biztosan halljam ebéd közben, mesélik, hogy ezt vagy azt nem esznek, vagy isznak meg, vagy ilyen-olyan csodafüvet használnak. Közben szemük sarkából figyelnek, hogy mi a reakcióm.

Jót szoktam szórakozni ezeken. Mintha bármit is miattam, értem kellene megtenniük a saját egészségük háza táján.

Gyerekkori jó barátom (belgyógyász orvos) vendégeskedett nálam egy hónapot messze földről. Egy pár nap egymásra hangolódás után meséli lelkendezve, hogy képzeljem el, böjtölt. No, mondom mi a fene. Hozzá is tette, hogy még én meséltem neki egyszer a böjtről, évekkel ezeslőtt és gondolta kipróbálja. Elkezdtem faggatni, hogy milyen volt, hogy csinálta, felkészült-e előtte, stb. Kissé bután, pontosabban értetlenül nézett rám. ’Hogy, hogy felkészülni?’ – kérdezi. ’Csak fogtam magam – mondja, és három napig nem ettem húst, és nem ittam üdítőt, csak ásványvizet.’ Gondolhatják, hogy ekkor meg én néztem buta arccal őrá. ’De, hát – mondom neki, a böjt az azt jelenti, hogy minimum 4-5 napig, maximum 40 napig nem eszel semmit, csak vizet meg gyógyteát fogyasztasz.’

A reakció óriási volt. Tisztán láttam a szemén, hogy egyértelműen azt gondolja, hogy nekem megártott valami és elmentek otthonról. Mondanom sem kell, másra terelte a szót.

Egy kicsit mást értett Ő a böjt alatt, mint én.

Egyszer egy páciensem mondta, mikor kérdeztem, hogy diétázik-e valamire, hogy Ő évek óta kivi diétát tart. Kértem meséljen róla, mert nem ismerem a diéta lényegét. A következőt felelte: ’Mindent eszem Doktor Úr, csak kivit nem.’

Ezek és a hasonló történetek miatt egy kis fogalmi tisztázást kell, hogy tegyek, mielőtt tovább mennénk.

A diéta alatt én a következőket értem: az illető kihagyja azt az alapvető élelmiszert, vagy élelmiszer összetevőt (100%-ban) az étrendjéből, ami bizonyítható módon a panaszaival összefüggésben van.

A böjt, az én fogalmaim szerint a következőt jelenti: megfelelő előkészületek és felkészülés után, saját elhatározásból, minimum 4-5 napig, maximum 40 napig nem eszik az illető semmit, csak vizet és gyógyteát fogyaszt.’

Nézzük a böjtöt

Ha fenti fogalmak szerint megkérdeznének orvososokat, hogy mit gondolnak a böjtről, akkor a legtöbben azt mondanák, hogy ’agyrém’.

Pedig megvan a böjt saját üzenete.

Az tény, hogy ha nem eszik az ember semmit, akkor előbb utóbb éhen hal. Ez a veszély főleg a 40 nap után kezd vészesen közelegni. Akkor mégis mi értelme lehet a böjtnek?

Hát pont ez. Ha nem eszem meghalok. De nagyon fontos különbséget tenni, hogy tudatosan választok valamit, vagy az élet belekényszerít. Emiatt óriási különbség lesz a böjt és az éhezés között. A böjt, ugye azt jelenti, hogy valamilyen indíttatástól vezérelve nem viszek be ételt valamennyi ideig a szervezetembe. Az éhezés pedig azt jelenti, hogy nem adnak ennem. Ennék én nagyon, de nem kapok. Óriási a különbség. 

A böjt indíttatása lehet egészségügyi vagy vallási.

Böjtölni lehet az egészségünkért. Böjtölni lehet azért, mert van egy betegségem - testi, vagy érzelmi, vagy mentális, és meg akarom azt a valamit halasztani magamon belül. Böjtölni lehet azért is, mert meg akarok halasztani valamilyen tulajdonságot magamban. Böjtölni lehet azért is évente 1x vagy 2x 1 hetet, mert mondjuk, azt gondolom, hogy viszonylagos gazdagságban, jólétben élek, és időről időre lemondok – önként! – a kényelemről, a jóllakottság érzéséről, és önszántamból nélkülözök egy kicsit, mert ez mégis csak jobb, mint betegség miatt éhezni, vagy kirablás után nélkülözni.

Csendben, lesötétített szobában, a külvilágot kizárva meditálni jobb, mint a lesötétített intenzív osztályon feküdi, eszméletlenül, a külvilágot kizárva. Összességében a két helyzet szinte ugyanaz. Sötét szoba, befelé fordulás, csend, külvilág kizárva, fekszik az ember, és gyógyul. Az egyiket én választom, a másikat meg leveri rajtam az élet. 

Böjtölni lehet vallási okokból is. Keresztény kultúrkörben itt a Nagyhét Húsvét előtt, vagy ott a karácsonyi felkészülés időszaka, vagy Jézus 40 napja a pusztában. Az Iszlámban ott Ramadan. A hindu hagyományban a jógának sokféle ága létezik. A Bhagavad Gita egyik énekében szépen elmagyarázza, hogy jóga lehet az étkezésben tett lemondás is.

Mennyire tudták a régi öregek, hogy nem kell a hét minden napján, napi 2x húst enni. Nálunk gyerekkoromban még hetente 1x, nagy ritkán 2x volt húsos étel (a parizer, a virsli és a húsleves leve is annak számít). Tartotta a család a böjti időszakot, igaz nem úgy, ahogy fent leírtam a böjt jelentését.

Bárki csodálkozik még azon, hogy betegségeink legnagyobb rész étrendi oldalról kezelhető lenne. Tele a hűtő, a spájz, napi 5x étkeznek legtöbben. Ráadásul milyen minőségű és mennyiségű élelmiszert!

Nagyanyáink még heti egy víznapot is tartottak. A hét egy bizonyos napján 24 óráig nem ettek, csak folyadékot fogyasztottak.

Az állatok is bölcsek. Bárki visszaigazolhat, akinek kutyusa vagy cicusa van otthon. Ha az állat beteg, alig, vagy egyáltalán nem eszik. Helyette maximum füvet, meg kerti növényeket rágcsál. Ráadásul zsámoly formájú, ’lábtartó’ kutyusok, természetes körülmények között nincsenek, csak a civilizált ember kínozza őket kövérre.

Mi vagyunk csak annyira elbutulva, hogy a beteget legtöbbször elkezdjük tömni, nehogy szegény legyengüljön.

Az éhezés más. Börtönbe zártak, fogoly vagyok, hajótörést szenvedtem sorolhatnánk még azokat a helyzeteket, amikor az élet éheztet.

Ha élettani magyarázatot szeretnénk keresni a böjt lényegére, akkor következőket mondhatjuk. A leírás az éhezésre vonatkozik. Böjt alatt a folyamatban a tudatosság teszi fel az ’i’-re a pontot. Az, hogy hetekkel, hónapokkal előtte kitalálom, hogy majd ekkor és ekkor, ennyi és annyi ideig böjtölök. Ahogy halad az idő előre várom a kezdés dátumát, mint a Karácsonyt. A kezdetek előtti napokban elkezdem leépíteni a táplálékom mennyiségét, összetételét, egyre folyékonyabb dolgokat, leveket kezdek el fogyasztani, végül elhagyom azokat is és marad csak a folyadék.

Mégis éhezésben a következő dolgok játszódnak le:

1. Az első 12-18 órában a szénhidrát raktárak kimerülnek és elkezdődik a szénhidrát képzés más anyagokból. Vagyis a szervezet a leggyorsabban felhasználható energiát feléli és a raktárakból (zsír és izom) kezd el energiát termelni. 
2. Az éhezés 2-4 napján alacsony a vércukorszint, a szénhidrát képzés csúcsra van járatva, fokozódik a zsír és fehérje bontás. Akár napi 100g fehérjét bont le a szervezet. 
3. Majd 1 hét után a fokozott a fehérje bontás megmarad, de már üteme csökken (20g fehérje/nap).

Így már kezd egyre jobban érthetővé válni, hogy miért tűnhetnek el, operálhatatlan méretű daganatok böjtölő ember szervezetéből.

Nagyon fontos, hogy böjtöt ez alapján a blog alapján elkezdeni szigorúan tilos. A kezdeti felkészülés nélkülözhetetlen. Sőt annak is módja van, hogy hogyan lehet a böjtöt abbahagyni. A böjt jellegétől és hosszától függ, hogy a böjt alatt kell-e valamilyen speciális méregtelenítési eljárást (pl. beöntést) végezni.

Csak a nagyok után

Nagyon sok könyv foglalkozik a böjt témájával. Leginkább Rüdiger Dahlke írásait szeretem.

Egy másik kedvencem Rudolf Breuss (1950-es évek, Ausztria) speciális lé-böjt kúrája (Rudolf Breuss: A rák és a leukémia gyógyítása gyógynövényekkel). Kifejezetten daganatos betegeknek fejlesztette ki. De cukorbetegségben is nagyon jól bevált. (A legutóbb megjelent kiadásba bekerült egy recept, ami az eredeti leírásban nem volt benne. Szerintem hibás, hiszen lé-böjtről szól Dr. Breuss módszere, aminél szilárd étel fogyasztása nincs.)

Meglehetősen hatékony változata, illetve keveréke a böjtnek és az étrendi változtatásnak a Gerson-féle diéta (Charlotte Gerson – Beata Bishop: Gerson Terápia). Gerson doktor saját migrénes panaszait szüntette meg a saját diétájával. Egy migrénes páciense, aki mellette TBC-ben szenvedett boldogan újságolta, hogy nem csak a migrainje múlt el, de a TBC-je is meggyógyult. Ez motiválta Dr. Gersont (1930-es évek, Németország) a diéta szélesebb alkalmazására. Ma főként krónikus, gyógyíthatatlannak tartott betegségben használják, többek között daganatos megbetegedésben is.

Mindenképpen érdemes átgondolni az étkezési szokásainkat.

Ha testi, lelki, tudati panaszom van, akkor a legjobb, először az étkezési szokásokon változtatni, mert Meggyógyulhatsz!

Dr. Antal Péter Miklós

Diéta - gyakori kérdések és félreértések 1.

Visszatérünk az első bejegyzésben (Kezdetnek – egy kis diéta) írtakhoz egy kicsit más szemszögből. Sorra vesszük a leggyakoribb félreértéseket, amelyek, akár a diéta abbahagyásához vezethetnek.

Először is egy rövid gondolatébresztő azoknak, akik nem olvasták az első bejegyzést.

Diéta alatt a Szent Lukács Rendelőben egy olyan módszert értek, ami egy előzetes vizsgálattal (anyagcsere vizsgálat – MORA III típusú biorezonanciás géppel) megállapított, a panaszok hátterében meghúzódó, élelmiszerrel kapcsolatos zavar jelent. Vagyis nem egy önkényesen, mondhatni hasra ütés szerűen kiválasztott diétáról van szó, hanem a panaszok (panasz bármi lehet, nem csak emésztőrendszeri probléma) hátterében meghúzódó alapélelmiszert keressük meg.

Alap élelmiszer az az élelmiszer, ami a probléma gyökerét alkotja, az az élelmiszer, amire a tünetek (több tünet esetén, akár az összes tünet) időrendi sorrendben felfűzhetőek.

1. Milyen tünetek hátterében állhat étrendi zavar?

 

Gyakorlatilag bármilyen. Ezt talán a legfontosabb megérteni, hogy nem kellenek gyomor-bélrendszeri panaszok ahhoz, hogy egy élelmiszer összefüggésbe hozható legyen az adott problémával. A probléma forrása abból ered, hogy van egy élelmiszer vagy élelmiszer összetevő, amit a szervezetem nem tud azokra az alap építőelemekre lebontani, melyek a szervezetemet táplálnák; hanem pont ellenkezőleg, olyan részek képződnek az élelmiszerből, amik az egészséges életműködést elterelik egy kóros irányba. Ezeket a kóros részeket Dr. Hans H. Reckewek óta homotoxinnak hívjuk.

Tünet pedig mindenkinek egyénileg jelentkezik azokon a területeken, amelyek alkatilag egy kicsit gyengébbek, sérülékenyebbek.

Röviden: nem eszem meg azt, ami kimutathatóan zavart okoz.

Nézzünk egy pár területet:

• Allergiák: légúti (parlagfű, pollen, por), bőr (csalánkiütés), emésztőszervi (laktóz érzékenység, eper, mogyoró)
•  Bőr és függelékeinek gyulladása: pattanás, ekzema, pikkelysömör, hajhullás
•  Légúti gyulladás: asztma, hörghurut, arcüreg és fülgyulladás
• Emésztőrendszeri gyulladás: reflux, vékonybél- és vastagbélgyulladás
• Ízületi gyulladás: sokízületi gyulladás
•  Szív-érrendszeri problémák: magasvérnyomás, érelmeszesedés
• Visszatérő húgyúti gyulladások
• Nemi szervek gyulladása: visszatérő nőgyógyászati  gyulladások, prosztata gyulladás
• Testsúlynövekedés vagy csökkenés

Egy helytelen élelmiszer-lebontás során a szervezetem folyamatosan olyan anyagokat termel, amelyek még inkább kibillentik az egyensúlyi állapotból. Ha megakadályozom az élelmiszer bejutását, akkor természetesen a homotoxinok képződés is megáll (hiszen a forrásuk a szóban forgó helytelenül lebomló élelmiszer).

Ebből most már az is érthető, hogy csak a null-diéta hozhat megfelelő sikert. Vagyis 100%-ban el kell kerülnöm a zavart okozó élelmiszert. Ha sokat viszek be, sok homotoxin képződik; ha kevés tiltott élelmiszert viszek be, akkor kevesebb homotoxin képződik, de mégis csak képződik. Ez már pont elég ahhoz, hogy ne hozzon teljes sikert a diétánk.

2. Pedig csak kicsit szoktam fogyasztani – csak egy falatot egyél
 

Éppen az első pontban említettek miatt nagyon kell ügyelni arra, hogy a diéta során a zavart okozó élelmiszert 100%-ban kiiktassuk.

De mi lesz a nagyszülőkkel, barátokkal, rokonokkal, akik sorozatosan fognak bombázni (vagy bombázhatnak) minket, diétázókat azzal, hogy ’ugyan már mit vagy olyan finnyás, csak egy falatot egyél, az nem árthat.’ Vagy ’csak egy csipetet tettem bele’.

Nincs más, mint egy elfogadható magyarázatot kell találni, amin keresztül megértik, hogy miért fontos az, amit csinálunk. Ez nagyon fontos lehet.

Ha nem sikerül 100%-ban kiküszöbölni az tiltott élelmiszert, akkor semmiképpen nem várhatok 100%-os javulást. Lehet, hogy a tünetek nagy része megszűnik, javul vagy jelentősen jobban leszek, de teljes siker, csak egy 100%-os és kellő ideig végzett diétával lehet.

Persze a cél, hogy ki meddig szeretne eljutni az egészségi állapotában a gyógyító és a gyógyulni vágyó olvasatában más és más lehet.

Előttem – mint orvos előtt – az a cél lebeg, hogy úgy szüntessük meg a panaszokat, hogy minél hosszabban, minél stabilabban legyen jól az illető. Adott esetben egy jól sikerül diéta után, akár vissza is térhessen a korábban tiltott élelmiszerhez. De ehhez nem elegendő egy hébe-hóba végzett rövid kis diétácska!

3. Miért diétázzak, hiszen a vérlabor, terheléses-kilégzéses teszt nem mutatott élelmiszer intoleranciát
 

Erre a legelső dolog, ami eszembe szokott jutni, hogy ’persze, hogy nem mutatott semmit, ezért jöttetek hozzám’.

Kérem Önöket, ne értsenek félre, semmi nagyképűség, vagy kivagyiság nincs ebben. Érdemes észben tartani, hogy a rendelőben megforduló páciensek nagyon nagy százaléka már túl van az összes hivatalos kivizsgáláson, akár állami, akár magánrendelőkről legyen szó. Adott esetben a leletek negatívak. De mégis van tünet. Ennek megfelelően a fásultság és a reményvesztettség elég gyakori szokott lenni. Talán a gyógyulásba vetett hitet, hogy lehetek újra egészséges, a legnehezebb visszaadni.

Ha egy felületet szeretnénk megvizsgálni, akkor azt nézhetjük nagyítóval is, és nézhetjük mikroszkóppal is. A két vizsgálati mód adta kép nem is fog hasonlítani egy másra. Akár még arra sem fogok rájönni, hogy ugyanazt a területet nézem, csak más-más módszerrel. Egyik sem jobb módszer a másiknál. A két vizsgálat más-más információt szolgáltat, ezért egyiket is másikat is más-más dologra fogom tudni felhasználni.

Így van ez a terheléses teszt és a biorezonancia viszonylatában is. Hiába nem találok semmi a kilégzéses teszttel, attól még a biorezonanciával megtalálhatom a panasz mögött meghúzódó élelmiszert. Ezáltal a tünet kezelhetővé válik.

Természetesen nem a diéta az egyelten megoldás az adott problémára. Természetesen a diéta nem megoldás minden problémára. Ugyanakkor azt gondolom, hogy az egyik legegyszerűbb módszer, nem beszélve arról, hogy abból a 800-1000 hónapból - amit jó eséllyel itt töltünk - 6-18 hónapot az egészségünknek szentelni nem nagy áldozat.

A sort folytatjuk még, mert korántsem értünk a dolgok végére. Ha kedvet kapott, írjon bátran, kérdezzen tőlünk!

Dr. Antal Péter Miklós

Ürruha 2000 Bt.

Éppen hazafelé tartottam kocsival. A munkahelyemről kocsikáztam haza. Csütörtök volt. Valahogy, úgy 10 felé járhatott az idő. Nem, nem dolgoztam ilyen sokáig. Egy kis összejövetel volt bent. Van egy kis csoport, akikkel rendszeresen összejárunk énekelni, mantárzáni, megtestesült és már test nélküli Mesterekről szoktunk beszélgetni, tanításokat hallgatunk, meditálunk. A gondolataim még most is ott járnak. A meditácó most nagyon jól sikerült. Meditáció… Nem is tudom pontosan mi is az és hogy hogy kell csinálni. Az biztos, hogy valami történt, mert a 20 percet ötnek sem éreztem. Gondolataim még most is ott járnak. Néha elkalandozok, hogy a következő nap milyen teendőim is lesznek… Kedves kis kocsimmal, közösen baktatunk haza. 

Már a jól megszokott utcában vagyok. Mindkét oldalon itt-ott parkoló autók. Lassan jövök. Lassan szlalomozunk együtt. Ragacsos lett az idő. Nem is értem… Ólomlábakon gurulunk előre… Mindjárt otthon vagyok… A sárgás fénycsóvában, amit az autó fényszórója terít elém, mint egy szőnyeget, egy állatka sem szalad keresztül. Még egy parkoló autó, majd még egy. Egy jobbról, egy balról...

Egyszer csak feltűnik egy pár fényszóró szemből. Hmmm. Ilyen is ritkán szokott lenni, hogy ekkortájt valaki szembe jöjjön. Nappal sem gyakori, nemhogy éjjel! Lassan jön ő is. Nem siet. Vagy csak keresnek valami, vagy valakit. Lassan megyek én is. Az én oldalamon nem parkol senki. Most csak a túloldalon áll egy-két autó. Akkor jó, gondolom, mehetek előre, nem kell elsőbbséget adnom. Mindketten lassan gurulunk. Széles a szembe jövő autó, biztos valami új, nyugati típus lehet. Ahogy közelebb érünk egymáshoz, meglátom az autó jellegzetes hűtőrácsát. De a szembe jövő fittyet hányva arra, hogy neki kéne lehúzódnia és megvárni, míg elmegyek, átjön az én oldalamra. Lassan gurulunk. Nincs kedvem megállni. De neki sincs. Lassan gurulunk. Végül mindketten megállunk szinte egy-vonalban egymással, mellette még egy parkoló autó. Benézek a kocsiba, próbálok szúrós tekintetet vágni, de mit sem számít, mert az ablak le van sötétítve és az utca gyengécske fénye nem elegendő, hogy átlássak rajta. Csak valami homályos mozgolódást látok odabent. Csak nézek befelé…

Éppen megfogalmazódna bennem egy „Az anyádat, te hülye, hát azt gondolod, hogy tiéd az országút, és mindenki mást, csak úgy ledúrhatsz…” kezdetű mondat, amikor iszonytató csattanást hallok. Bután nézek magam elé. Nem értem. A kocsi meg sem rázkódik, csak a fülemben cseng még a csattanás éles hangja. Ahogy koncentrálok magam elé, hogy felfogjam mi is történik, még érzékelem, hogy a másik kocsi szép komótosan továbbgurul. Túl sokra, a hosszú perceknek tűnő gondolkodás alatt sem jutottam. Itt az ideje, hogy tovább álljak. De semmi nem történik…

A kocsi motorja jár. Ez az összetéveszthetetlen boxer motor hang. Kicsit távolabbról hallom, mint illene, de hát akkora csattanás után, nincs mit csodálkozni. De mégsem történik semmi. Kezem mozgatnám, de nem érzem, hogy mozog. Hiába teszem a kormányra, vagy a sebváltóra, nem történik semmi. Minden olyan fura. Nem értem. A bennem lévő kis feszültséget és értetlenséget leszámítva könnyednek érzem magam. Biztos még a meditáció hatása…

Hirtelen belém csap a felismerés. Lelőttek…

Neeeeeeeee. Szinte filmbe illő jelenet, de most mégsem az. Meghaltam. Illetve…nem!, a fenét! Dehogy haltam meg, csak, csak… ööööö… nincs uralmam a testem felett. Semmi sem változott, semmi, mindent remekül érzékelek, látok, hallok, sőt. Én, én vagyok, ez sem veszett el. Gondolkodom, érzek, érzékelek. Csak éppen a testem felett nincs uralmam. Ne, óóó ne. Kérlek Istenem, ne hagyd. Test nélkül, hogy fogok tenni, alkotni, hogy fogom megteremteni mind azt, ami idebent van, mind az, ami bennem van és csak arra vár, hogy megformáljam, kigondoljam, létrehozzam. Úgye neeeem. Ez valami rossz tréfa lehet. Ugye nem azt mondjátok, hogy most mindent kezdhetek elölről. Jön a jó kis felejtéses sztori, meg hogy várakozni kell, ott ahol nem ismerik az idő fogalmát, neeee, ez valami vicc. Nem akarom, nem. Megint várni, amíg újra megfelelő szülőket találok, akik fejlettségük, szeretetük, tenni vágyásuk által vezérelve, abban a nem mindennapi csodában részesítenek, hogy kapok egy testet. Hehehe – futott át kis kuncogásként az agyamban, mellesleg miközben ők, ott ketten, roppant jó érzik magukat. Enyhén abszurdnak tűnt már maga a megszokás által vezérelt szóhasználat is. ’Átfutott az agyamon…’ Mármint, a micsodámon??? Ugye ezt senki nem gondolhatja komolyan. Azon a marék hús, ideg, és vér cafaton, amelynek egy része a jobb hátsó ablakon csordogál le szép lassan. Ezen persze semmi nem futhat át. Vagy csak egy bizonyos dolog, ami ezt okozta. Ez tuti valami vicc. Még a humorom is megmaradt. Pedig ennek nem így kéne lenni… Vagy mégis? Most akkor ki is vagyok valójában? A testem? Vagy valami más? De ha nem a testem, akkor mi? Ha a testem, akkor nem kellene, hogy itt monológot folytassak magamban, pláne úgy, hogy közben kiröhögöm magam, a helyezet abszurdságából és a megszokott szóhasználat által keltett irreális képen. Ha nem a testem vagyok, - már pedig nagyon úgy tűnik, hogy nem az, ugyanis ebben a formában elég szánalmasan festek, lógó fél fejjel, élettelenül – akkor mi? Mindenképpen több a testemnél. De ezt az átverést. Ezt miért, de most komolyan, miért nem éreztem át jobban? Ez igen is felháborító! Hogy is azonosíthattam magam a testemmel. Ez a két valami össze sem hasonlítható egymással. Persze a test fontos, nagyon is fontos, de hát ez azért mégis csak sok. Na, de hol is tartottam?

Ja igen, éppen sajnáltam magam, hogy meg kell várni, míg felnövök és ’szerencsék’ sorozatán keresztül kell átesnem, hogy minden rendben menjen. Hogy pl. ne üssenek el idő előtt. Ne legyek háború, természeti katasztrófa, egy eszement öngyilkos merénylő, járvány, éhínség és még ki tudja mi minden borzalom áldozata. Összehozzon a ’szerencse’, azokkal az emberekkel, tanárokkal, tanítókkal, mesterekkel, főnökökkel, barátokkal, kollégákkal, barátnőkkel, ismeretlen ismerősökkel, akik segítik életemet, és amíg nincs elegendő erőm, bátorságom, addig bátorítgatnak, nevelgetnek, és táplálják a bennem - és mindenkiben benne rejlő - Örök Fényt, hogy a környező sötétség ki ne oltsa azt. Neeem, neeem és neeem, ezt nem akarom újra végigcsinálni. Ez, ez valami tévedés lehet. Hisz oly sok még a teendő, és már eddig is annyi mindent elpazaroltam. Időt, energiát, szót, gondolatot. Az egészségemre is vigyázhattam volna jobban. Hogy egészen pontos legyek, a testemre. Mert az most már teljesen biztos, hogy egy ponton túl – ehhez a hús-vér, mesterien megalkotott és személyre szabott, hiperérzékeny, és fantasztikus regenerációs képességgel rendelkező, 1981-es modellű, kényelmes és vicces űrkabáthoz – sok közöm nincs. Pontosabban van közöm. Azaz, hogy egész pontos legyek, nincs közöm. Nahh… Közöm van hozzá, de nem ÉN vagyok. Én ’lakom/laktam’ benne, és mi lakunk benne, ki-ki a saját kis divatos űrruhájában. Mi kaptuk a finomenergetikának, pszichikumnak, feladatoknak, Selfnek, érzelemvilágnak, cselekedetekhez mérten, de csak kölcsönbe és átmeneti időre. Mindenkinek ott fityeg a kabátka ujjába bevarrva, hogy: „Kölcsönzés lejárta: XXXX. év, XX hó, XX nap, X óra X perc. Megjegyzés: Feladat nem teljesítése esetén sincs kibúvó. A fent megadott időpontban a raktárba mihamarabb visszaszolgáltatni szíveskedjék teljes körű átvizsgálás, szervizelés és fejlesztés céljából” Kösz, hogy gondoltatok erre, de mi van, ha maradnék, mert még jól esik? – gondoltam.  „Különös indokkal, extrém körülmények között, az Égi Szkafander Felügyelő Bizottság jóváhagyásával tovább használható. Ezen engedmények célja az esetek nagy részében a figyelemfelhívás a kölcsönzési idő végességére.” Szóval így állunk. Remek. És akkor most mi lesz?

Remélem, van itt a közelben valahol egy „Űrruha 2000 Bt.” bolt, akik vállalnak egyedi tervezést is és precíz a kivitelezés, gyors a szállítás. A franc, még a google-ban sem tudom megnézni. Mellesleg nem ártana, ha boltos kisasszony rendelkezne némi parapszichológiai képesítéssel, akkor talán nem rémülne halálra, amikor belibegek a boltba leadni a rendelést, persze csak azután, miután észrevett. De, ahogy végiggondoltam, tudtam azonnal, hogy ilyen bolt, vagy ehhez hasonló nincs a Földön. Ilyen ruhához, csak úgy hozzájutni nem lehet.

Ez nem járható út. De kéééérlek Istenem, ne hagyd, nem akarom elölről kezdeni. Inkább megfogadom, hogy jó fiú leszek és nem pazarlom az időmet felesleges dolgokra, jót cselekszem és vigyázok magamra. Vigyázok erre a testre is, mert óhhh, Istenem ez nagyon értékes. Persze, persze, tudtam én ezt, valahol legbelül, de átérezni, nem éreztem át soha. De, de, tudtam… És hallgatni fogok a Szavadra, és nem hagyom figyelmen kívül a Figyelmeztetéseidet. Fejlesztem magam, törekvésem Hozzád szüntelen lesz. Időt fordítok arra, hogy megtanuljam értelmezni az útmutatásod. Kevesebb Tv-t nézek, vagy ha már nézem, akkor azt értő szemmel és kutató figyelemmel teszem, nem pedig lankadt, egykedvű, ostoba lustasággal, csak, hogy a páromhoz ne kelljen szólni. Kevesebb pótcselekvésem lesz, amit eddig arra használtam, hogy a Te, minden fül számára jól hallható hívó szavadról eltereljem a figyelmem. És, ha jót tenni nem tudok, akkor legalább nem fogok ártani magam körül. És, és azt csikkeket sem fogom szétdobálni, és a néninek átadom a buszon a helyem, és a kíntól verejtékező kezdő pénztárost – aki tudatában van annak, hogy az ő képzetlensége miatt torlódott fel a sor, de mégis, bár képességei messze túlszárnyalják ezt a munkakört, mégis eljött éhbérét dolgozni, gondolván azt, hogy ő amúgy sem jó semmire – nem ordítom le, és nem alázom meg számlaírási képtelensége miatt, sőt, nem hogy nem alázom meg, még csak rosszallóan sem fogok rá nézni, hanem, tudod, egy bátorító kedves mosolyt fogok küldeni felé, jó, jó? És, és az állatokat sem fogom bántani. És az önsanyargatásról is leszokok, és helyette inkább építő gondolatokra nevelem át magam. És a munkámnak is örülni fogok, mert van, van hol dolgoznom és még meg is élek belőle valahogyan, de van, és van lehetőségem tenni, alkotni, és bárcsak ne a kocsmába mentem volna le munka után, hanem haza a családomhoz, a fiamhoz, akire büszke vagyok, de soha nem mondtam neki. A feleségemhez, aki a legcsodálatosabb asszony a világon, akit pont mellém, ebbe a helyzetbe szánt az Ég, elmondanám neki, hogy szeretem, nem, nem is, inkább azt hogy SZEEEREEEETEEEEEM. És nem csak evéssel, alvással, szexszel, tv bámulással tölteném az időmet. Hanem nekiindulnék. Szépen apránként megvalósítanám mindazt, ami bennem van. Mind azt a sok-sok mindent, amiből eddigi röpke életem alatt csak a felszínnek pici részét láttam meg, mert soha nem érdekelt jobban. Nem, ez így nem igaz, érdekelt, érdekelt mindig is, csak…, csak… Mindegy, de nekikezdenék. És szépen apránként megismerném magam, a képességeimet és tennék, alkotnék, sok- sok jót. Hisz, anyám is mondta mindig, hogy „Fiam csodálatos hangod van.” Édesanyám, Drága Édesanyám. Idejét sem tudom, hogy mikor hívtalak fel telefonon. Ugye jól vagy, ugye… ugye… ugye nem leszel… nagyon… … … bánatos miattam, hiszen Te mindig hittél bennem. És Te, Édesapám, szeretlek Téged is. Jajjj, mondasz már butákat, dehogy haragszom Rád, hogy haragudhatnék… hiszen Te… hiszen TI kellettetek ahhoz, hogy megszülethessek. És igen, a környezetemet is átformálnám. Át én. Jobbá teszem, hiszen, ha bennem elindul a változás, akkor a környezetemben is. A környezetem is csak a bennem lévő dolgoknak, a környezetem is csak a saját magam tükröződése. És Istenem, mennyire látom már, hogy a boltos néni kedvetlensége, az én kedvetlenségem volt. Miért is nem tudtam egy mosolyt küldeni felé?! És nem akarom majd más kárát, és nem…és nem… és NEEEEEMMMM… Hiszen annyi csoda van bennünk, annyival többek vagyunk, mint ez a test, ez a drága test, amire nagyon kéne vigyáznunk, hiszen ez a földi életünk, cselekvőképességünk, fejlődésünk kulcsa. Enélkül itt a Földön, csak kósza gondolatok vagyunk csupán, tehetetlenül testre várva. Itt az ékes bizonyítéka mindennek, itt, MOST, ÉN vagyok a bizonyítéka. Remélem a mentőorvos, aki egy pár óra múlva megállapítja a test végleges használhatatlanságának az időpontját, remélem legalább ő nem fog sajnálni. Mert neki tudnia kell, neki tisztában kell lennie azzal, hogy ez csak a test. Hiszen ő annyi ilyet látott már, és látta az ellenkezőjét is számtalanszor. A születés csodáját. Neki tudnia kell, ugye??? Neeeeekiiiiii, tudniaaaaaaaa, keeeeeeeeellllllll……

Semmi válasz. Senki sincs, aki feleljen.

Még mindig hallom az autó hangját. És ahogy lassan elgurulunk egymás mellett, benézek a lesötétített üvegen. Éppen megfogalmazódna bennem „A fene vinné, az ilyen hülye…” kezdetű mondat, amit magam sem tudok, hogy miért nem gondoltam tovább. Egy pár pillanatig egymás mellett állunk, valami mozgolódást látok az ablakon átszűrődő derengésben, majd mindketten békésen továbbgördülünk. Nekem olyan fura érzetem van, a szívem is hevesen dobog és bizarr gondolatok tolonganak a fejemben. De ahogy ezen gondolkodom, már haza is értem. A cica vidám nyávogással üdvözöl, ahogy kiszállok a kocsiból. Lehajolok és megvakarom lüke kis buksiját. Nah, valami nagyon finit kapsz vacsira – gondoltam. Egy percre még visszanézek a kicsi-kocsi vidám kis alakjára, nagyot sóhajtok, majd versenyfutás a cicával az ajtóig… Ismét Ő győzött. Viccelsz? Négy lábbal…

Budapest, 2009.
Dr. Antal Péter Miklós