Gyógyszer és vitamin kölcsönhatások 1. rész



Fontos témába kezdünk bele. Ez pedig a gyógyszerek és a vitaminok, táplálék kiegészítők kapcsolata.
Bízom benne, hogy Önök is sokat tudnak hasznosítani az itt olvasottakból.
Mielőtt belefognánk, kicsit járjuk körbe a gyógyszerek és a vitaminok világát.

Gyakran elhangzik, hogy a gyógyszereknek mellékhatása van. Ez nem igaz. Ez nyelvészeti szempontból trükközés a szavakkal. El is mondom, hogy miért.

A gyógyszereknek nem mellékhatásai, hanem pusztán hatásai vannak. A hatások közül vannak kedvező hatások és kedvezőtlen hatások. A kedvező hatások azok, amelyek miatt az adott gyógyszert szedjük. A mellékhatások, azok a kedvezőtlen hatások, amelyeket senki nem szeretett volna, de a szervezetünkben a hasonló utak (enzimek, receptorok) miatt ott is jelentkeznek hatások, amely területet nem akartuk kezelni.

A gyógyszerek az emberi szervezetben zajló folyamatokra hatnak, vagy receptoriális, vagy enzimatikus szinten. A bomlástermékeik (melyek, akár szintén aktív – nem várt – hatással rendelkezhetnek) kiürülésére – durva egyszerűsítéssel – rendelkezésre áll a vese és a máj ’vegyműhelye’ és kisebb mértékben a tüdő és a bőr. Itt is kémiai folyamatok hatására lesz a korábban oldhatatlan anyagból, vízoldékony vegyület. A vitaminok, nyomelem, ásványanyagok hasznosulására és kiválasztására ugyanezek az anyagcsere állnak rendelkezésre.

A közös utak révén a gyógyszerek mellé jóhiszeműen bekapkodott vitaminok, komoly zavart, nem kívánt hatásokat okozhatnak; vagy pont maga a gyógyszer foglalja le egy, a szervezet számára fontos vitamin hasznosulásáért felelős enzimet, receport. A jóhiszeműen gondolt, de felelőtlen ’minek szedjek vitamint’ hozzáállás, tartósan szedett gyógyszerek mellett komoly hiányállapotokhoz vezethetnek, melyeket aztán tévesen a gyógyszer ’mellékhatásának’ gondolhatunk, amire újabb gyógyszert kezdünk el szedni.
Az is könnyen elképzelhető, hogy egy helyesen adagolt vitaminnal csökkenthető a gyógyszer által kiváltott nem kívánt hatás, vagy akár a gyógyszer adag is csökkenthetővé válik.
Ennek ellenkezője is megtörténhet, hogy egy jóhiszeműen bevett vitamin csökkenti, az amúgy fontos gyógyszer hatását.

Nézzük gyógyszercsoportokra lebontva a kérdést.


Gyulladáscsökkentők és fájdalomcsillapítók

Számos gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító kedvezőtlenül befolyásolja az szervezet vitamin és ásványi anyag forgalmát, ugyanakkor számos vitaminnal, ásványi anyaggal kiegészítve a tartós fájdalomcsillapító szedést, növelni lehet a fájdalomcsillapító hatást, ezáltal csökkenteni lehet a gyógyszerek mennyiségét.

Hatóanyagok: asetylsalicylsav, diclofenac, ibuprofen, indometacin, piroxicam
Gyógyszernevek: Aspirin (és származékai), Advil, Cataflam, Flector, Voltaren, Feldene, Algoflex M

Fontos információk (tartós szedés esetén):
  • Kálium szintet emelik, ezért a magas kálium tartalmú ételek kerülendők (számos élelmiszer igen magas káliumtartalommal rendelkezik, lásd a jegyet végén lévő listát).
  • Folsav felszívódását zavarják, ezért az pótlásra szorul. Adagja: 0,4-1 mg/nap.
  • B12 felszívódását zavarják, ezért pótlásra szorul. Adagja: 50-100 ug/nap.
  • Akadályozzák a vas felszívódását, ezért készítmények bevétele 2-3 óra különbséggel kell, hogy megtörténjen. A vas felszívódását a C-vitamin (2x150-250 mg/nap) segíti.
  • Fokozzák a C-vitamin vizelettel való ürülését, ezért az pótlásra szorul. Adagja: 500 mg/nap.
  • E vitamin, Szelén, C-vitamin, Ómega 3 (35-45 mg/ttkg) szedése javasolt tartós gyulladás gátló kezelés mellett, mert erősítik a gyulladás csökkentő hatást, valamint csökkentik a gyomor-bélrendszeri mellékhatásokat.
  • Glukózamin szulfát szedése erősíti a gyulladáscsökkentő hatást, ezért kevesebb gyógyszer szedésére lehet szükség. Adag: 8-10 hétig 1500 mg/nap, majd 2 hét szünet.

Figyelem: az opiát származékú fájdalomcsillapítók (pl.: fentanyl – Durogesic; oxycodone – Oxycontin; Panadol Ultra; tramadol - Contramal) akadályozzák a tápanyagok beépülését, ezért tartós szedése esetében multivitamin és ásványi anyag pótlásra különös gondot kell fordítani.

Fontos tudnivalók a vasról és a vas tartalmú készítményekről
  • A vas felszívódását a C-vitamin (2x150-250 mg/nap) segíti. Érdemes együtt bevenni őket.
  • A cink gátolja a vas felszívódását.
  • A gyomorsav csökkentők zavarják a vas felszívódását.
  • A vasat és a többi ásványi anyagot/vitamint 2-3 óra különbséggel vegyük be.
  • Lehetőleg éhgyomorra, étkezés előtt 30 perccel vegyük be a vasat, vastartalmú készítményeket.

 Koleszterinszint csökkentők

Hatóanyag: atorvastatin, lovastatin, simvastatin, rosuvastatin, fluvastatin, stb.
Gyógyszernevek: Crestor, Lescol, Stipatin, Rosuvastatin Teva, Fluvastatin Ratiopharm, Atorva-Teva, Simvacol, stb.

Fontos információk (tartós szedés esetén):
  • csökkenti a Q10 szintjét, ezért pótlásra szorul. Napi 2-10 mg/ttkg (kb. napi 120 mg) szedése evések között javasolt.
  • Ómega 3 szélesíti a koleszterincsökkentők jó hatását, ezért 2000 mg/nap szedése javasolt.
  • Grapefruit lé emeli a koleszterinszint csökkentők vérszintjét, ezért ezek együttes fogyasztása kerülendő. Ha ilyen típusú gyógyszert szed és grapefruit lé ivás után izomfájdalmak jelentkeznek, forduljon orvoshoz.
 
Gyomorsavkötők, gyomorsav csökkentők

Hatóanyag szempontjából megkülönböztetünk H2 receptor blokkolókat, illetve proton pumpa gátlókat. Bármelyikről is legyen szó, tartós alkalmazás esetén, számos ásványi anyag és vitamin beépülését megzavarhatják.

Hatóanyagok: cimetidin, famotidin, ranitidin, stb.
Gyógyszernevek: Quamatel, Zantac, Ulceran, stb.

Fontos információk (tartós szedés esetén):
  • gátolja a D vitamin anyagcserét, a cink felszívódását, sérül a kalcium felhasználása, emiatt megnő a csontritkulás veszélye. Ezeket az anyagokat fokozottan ellenőrizni szükséges.
  • sérül a vas, a B6, a B12 és folsav felszívódás is, ezért ezeket is pótolni szükséges.
  • a savkötőt és a vitamin, ásványi anyagokat legalább 2-3 óra különbséggel vegyük be.
  • a vasat és a többi ásványi anyagot/vitamint is 2-3 óra különbséggel vegyük be.
  • lehetőleg éhgyomorra, étkezés előtt vegyük be a vasat.

Hatóanyagok: esomeprasol, omeprasol, pantoprasol, stb.
Gyógyszernevek: Nexium, Lanzoprasol-Teva, Losec, Omeprazol-Teva, Omeprasol-Ratiopharm, Controloc, Pariet, stb.

Fontos információk (tartós szedés esetén):
  • csökken a B12 vitamin felszívódás, ezért pótlás szükséges. Adagja: 100-1000 ug/nap.
  • B6 vitamin- és folsavpótlás szükséges.

Folyatása következik.
Ha érdekesnek találta ossza meg másokkal is.
Ha kérdés merült fel Önben, írjon nekünk bátran.

Dr. Antal Péter Miklós
www.szentlukacsrendelo.hu




Forrás:

  • Uwe Gröber: Interakciók gyógyszerek, vitaminok és nyomelemek között. Gyakorlati útmutató. Esszencia sorozat. Zafír Press 2010.
  • Dr. Andreas Russ: Gyógyszerzsebkönyv. Gyakorlati útmutató a gyógyszerválasztáshoz. Orvosi zsebkönyvtár. Zafír Press 2008.
  • Wikipedia: http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81sv%C3%A1nyi_anyagok#Szel.C3.A9n


 

Megjegyzések