2013. június 11., kedd

Meggyógyulhatsz!



Mit jelent az, hogy meggyógyulni? Mit jelent egyáltalán az a szó vagy fogalom, hogy egészség?

Valamiféle testi kórságtól való megszabadulás? Valamiféle érzelmi áthangolódás egy kiegyensúlyozottabb állapotra? Valamiféle rossz, gonosz, lenézett gondoltaktól való megszabadulást jelent az, hogy meggyógyultam vagy az, hogy egészséges vagyok? Vagy egyfajta stabil és előremutató kiegyensúlyozottságot, a fejlődéshez szükséges, az aktuális követelményekhez igazodó adekvát reakciókat és teherbírást, a belső elcsendesedéshez szükséges feltételeket, és a külső-belső törvényekkel összhangban lévő jóságos, aktív környezetformálást jelent az egészségek vagyunk?

Vagy azt jelenti, hogy szedtem egy marék szert, most már nem szedem, és mégis jól vagyok?

Szerintem a válasz az, hogy igen is, meg nem is. Ezeket mind jelentheti az Egészség szó, vagy az a kifejezés, hogy Meggyógyultam. De nem hiányzik még valami?

Létezik olyan, hogy etalon egészség? Létezik olyan, mindenkinek egyformán kell egészségesnek lennie? Mindenkinek ugyanazt az állapotot jelenti az egészség?

Az az ember, aki vérnyomáscsökkentő gyógyszert szed, és normálisak a vérnyomás értékei, az egészséges?

Egy kezek és lábak nélkül született ember lehet egészséges?
Mit gondolnak erről? Mi lehet az, ami még hiányzik a megfogalmazásból?

Talán az, hogy egy adott életből, az adott korlátok között meg kell próbálni kihozni a lehető legjobbat és legtöbbet.

Egy kezek és lábak nélkül született embernek soha nem fognak kinőni a végtagjai. De mégis milyen abszurd helyzet az, hogy egy végtagok nélküli ember tart előadást ’egészséges’ emberek tömegeinek arról, hogy nem szabad feladni. Micsoda megrendítő élmény, látva ezt az embert, arra gondolni, hogy ’Mi problémázom nap, mint nap?’ ’Milyen gondolatok, érzelmek keringenek bennem nap, mint nap?’ ’Mit gondolok én – kezekkel és lábakkal rendelkező ember – lehetetlennek az életemben?’ ’Mit is gondolok magamról valójában?’

(Most nem a pozitív gondolkodásról beszélek. Egyáltalán nem! Mert az, ahogy a köztudatba átment a pozitív gondolkodás, az a legnagyobb kórságot szabadította az emberekre. Pont a felismerés lehetőségét veszi le a helytelen értelmezés. De erről majd egy másik bejegyzésben.)

Ki akkor most az egészséges?

Van egy kedves ismerősöm, akinek az engedélyével és tudtával írom le a következőket. Kisfiuk autista. Az édesanya a blogjában (http://csodafiu.blogspot.hu/) leírja, hogy miként mert és hogyan ment szembe a sztereotípiákkal. Hogyan próbálta megérteni a kisfia jelzéseit, hogyan vette a fáradtságot, hogy ne erőszakolja bele a mi ’normális’ világunkba. Hogyan próbálta ’meghallani’ vagy inkább megérezni az ő jelenlétét, gondolait…

Mindezt nem hiba. Meglett a jutalma a fáradozásoknak. Egy autista kisfiú, aki nem dühöng (eddigi élete alatt egyszer sem volt dührohama), vágyik a szülők társaságára, szereti az érintést, vágyik a testi közelségre. Nevet, mosolyog, játszik, boldogan. Micsoda nagy dolog ez!

Valami nagyon fontos dolog történt mindkét példában szereplő emberekkel. Valami olyan, ami szinte nem megfogható; láthatatlan, de úgy látszik az egészséges nélkülözhetetlen.

Szerintem mindazok, akik ezt most olvassák, joggal gondolhatják magukban, hogy azt a valamit, amit ezek az emberek tudnak meg kellene tanulni.

Nem hitték el, hogy gyógyíthatatlanok, nem hitték el, hogy nekik csak ’ennyi jutott’, nem hitték el, hogy fel kell adniuk! Nem hitték el, hogy ’csak’ hozzá kell szokni a tünetekhez és minden jó lesz!

Hát akkor Ön se tegye!

Ne feledjék, hogy egy adott életből, az adott korlátok között meg kell próbálni kihozni a lehető legjobbat és legtöbbet.

Hogy meddig juthatunk, azt a startvonalnál még nem tudjuk…

Útravalóul egy kis bátorító:
Egy autista kislány kitörése a test börtönéből (angol tudás szükséges): http://www.youtube.com/watch?v=Qm0OGJwoYmg
Magyarországi sikertörténet: http://csodafiu.blogspot.hu/

Dr. Antal Péter Miklós

2 megjegyzés:

  1. Jó a cikk kedves Doktor Úr, de én még írtam volna a test-lélek-szellem szimbiózisáról is, amely sajnos az akadémikus orvostudomány által a jelenlegi 86 diszciplínájával abszolút mellékvágányra került. Pedig a magyar nyelv kifejezőkészsége egyedülálló: EGÉSZ-s-ÉG. A Magasabb Rendű Intelligencia által vezérelt szellem- vagy energiagyógyászat az elme lecsendesítésével és az EGO legyőzésével lehet csakis a nyerő. Ezt valóban mindenki saját magának képes csak megoldani úgy, hogy a tudatosodás útjára lép.
    A sorsát a saját kezébe véve mindenki megkezdheti a spirituális utazását a bátorsággal kezdődően a szeretet attitűdjén keresztül egészen a megvilágosodásig. Ezen az úton viszont nem szabad(na) haragudni, irigykedni, gyűlölködni, előitéleteket mondani a másik embertársunkra és hazudozni, hanem megbocsátani saját magunknak ugyanúgy, mint másnak és elengedni mindent, ami lelkileg megterhel... Más szóval: IGAZ emberként, és nem farizeusként élni... Ez egyedül az igazi testi-lelki-szellemiharmónia kulcsa!

    VálaszTörlés
  2. Kedves Névtelen!

    Nagyon köszönöm, hogy vette a fáradtságot és elolvata írásomat. Megjegyzésében magvas gondolatokat fogalmazott meg!
    A test-lélek-szellem kapcsolata számomra egyértelmű, talán ezért is maradt ki az írásból. Leginkább test-asztrál-mentál-(szupramentál) fogalmakkal szeretem jelölni az Ön által megfogalmazottakat, ugyanis a lélek-szellem definiálásánál sok félreértés, félremagyarázás olvasható. Ahány könyv, annyi vélt fogalomtársítás.
    Ön szerint elképzelhető, hogy van olyan létező, aki nem a tudtosodás útját járja? Szerintem nem. Mindenki a számára szükséges tapasztalások begyűjtésén fáradozik. Az, hogy magamat, jobb esetben egy korábbi énemmel összehasonlítom és megállapítok dologat: 'Sokkal tudatosabban élek, mint korábban, mert...', 'Hogy is lehetett számomra az fontos, hogy...', stb., az már teljesen szubjektív vélemény. Elképzelhetetlennek tartom, hogy valaki ne a 'saját útját jára', csak, ahogy Ön is mondta, fejlődünk folyamatosan és időről időre konzekvenciát vonunk le.
    Ha az EGO legyőzése alatt annak megszelídítését és a benne rejlő lehetőségek kiaknázását érti, akkor azzal is egyet értek. Ugyanakkor az EGO 'feladása', 'megsemmisítése' véleményem szerint téves gondolat. Az EGO, mint érzelmi és gondolati tevékenységeink összessége ugyanúgy hozzánk tartozik, mint a szívdobogás, vagy a májműködés. Fizikai testben igenis szükség van ez egóra, szükség van a megkülönböztetésre (legalább is egy jó darabig), hogy fejlődésemet, vágyaimat, céljaimat meg tudjam határozni. Ki vagyok? Mi vagyok? Honnan jövök? Merre tartok? Ezek a kérdések ego nélkül nem megválaszolhatóak.
    Az ŰT sokféle lehet, de egyfelé vezet. Ki a haragvást választja tanítóul, ki nem.

    Mindig is utazáson vagyunk, voltunk, leszünk, de előbb utóbb mindeki életében lesz egy pont, amikor rádöbben, hogy jééé, tényleg. Ezt fogja majd az illető úgy aposztrofálni, hogy 'ráléptem egy másik útra'.

    Ezek a megkülönböztetések is, hogy 'én így, te úgy', 'te nem, én igen', mind-mind az ego működése.
    A pszichológia megfogalmazása szerint, akkor helyes ez a megkülönböztetés, ha eljutunk odáig, hogy 'Te is rendben vagy, én is rendben vagyok'.

    Számomra a harmónia kulcsa nem pusztán a jóról szól, hiszen a földi lét a maga dualuitásával kizárja ezt, hanem a jó és a rossz egyensúlyáról. Arról, hogy jóban is és rosszban is megtalálom a fejlődés lehetőségét. A jónak örülök, de nem késztet elbizakodottságra, önhittségre, a rosszban igyekszem tévelygéseimből fakadó tévutakat meglelni. Mindez valamikor sikerül, valamikor pedig nem.

    Üdvözlettel:
    Dr. Antal Péter Miklós

    VálaszTörlés