A cikknek nincs igazából apropója, pusztán az örömünket szeretném megosztani, hogy egy évek óta! fennálló, hagyományos módszereknek (sajnos) ellenálló, folyamatosan terjedő kórságot sikerült fájdalommentesen, gyorsan és stabilan kezelni.
Előre bocsátom az alábbiakat:
- nem célom az akadémiai orvoslásba vetett hitet aláásni.
- a bejegyzés semmilyen módon nem alkalmas arra, hogy kezelési módszerekről, orvosi szakágakról véleményt lehessen formálni, pláne nem negatívat.
- nem célom egy olyan megoldást népszerűsíteni, ami ma Magyarországon nevetség tárgya.
- tisztában vagyok azzal, hogy újabb port kavart tudományos körökben Rétvári Bence Államtitkár Úr, a homeopátiát egyáltalán nem elmarasztaló szavai.
Egy 16 éves nagyfiú esetét szeretném bemutatni, aki évek óta uszoda-szemölccsel?! küzd a talpán. A szülők - nagyon helyesen - a hagyományos bőrgyógyászatot választották első 3-4 körben tekintettel a probléma jellegére. Ráadásul orvos is akadt szép számmal az ismeretségi körben.
A gond csak az volt, hogy a hagyományos szemölcskezelési módszerek nem váltak be. A probléma újra kiújult és terjedni kezdett. Először csak az egyik lábon lett több szemölcs, majd másikon is megjelent egy, majd jöttek a társai is.
Hozzám 2018. év elején kerültek azzal a kéréssel, hogy megelégelve 2-3 évnyi hasztalan és nem mellesleg fájdalmas próbálkozásokat, keressünk más megoldást.
Számomra is meglepő módon gyorsan reagált a fiatalember a kezelésre, ami nem volt más, mint 2 féle homeopátiás szer. Igen, a fő 'kuruzslásnak' számító homeopátia.
Tekintsék meg az indulási képeket, melyeken piros karikákkal jeleztem a nagyobb szemölcsök helyét és a 2 hónappal! későbbi állapotot:
A képek azt hiszem önmagukért beszélnek.
Nagyon sok mindent el tudok fogadni és meg tudok érteni, de a képek kapcsán mégis felmerül bennem pár kérdés, hiszen mint tudjuk a homeopátiától nem gyógyulhatott meg. Ezt mondja az Akadémia és az EASAC (Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete) is. Számos bizonyíték van emellett, amit nagy tudású és neves szakemberek mondanak el a magamfajta 'áltudományban' hívőknek. Láthattunk nagyon hiteles és a tudományos kutatás minden igényességét lefedő öngyilkossági és túladagolási kísérletet is, amelyek elsöprő bizonyítékok a homeopátia hatástalansága mellett. Hiszek nekik, elfogadom az állításukat. Ők a szakemberek, ők a 'nevek', még akkor is, ha a homeopátiához nem értenek és nem tanulták azt. Igen, igen tudom, a homeopátia egy egyszerű valami, ami vegytiszta kuruzslás, mert valamit rázogatnak, meg emlékszik a víz, meg rezgések, ugyan haggyuk má', nincs is benne hatóanyag, ehhez nem kell érteni, nem kell ezt tanulni, lenyúlás az egész. Hiszek a tudományos szakembereknek, és ők megmondták, hogy homeopátiától nem lehet gyógyulni. Hiába kerestek peer reviewed, nagy esetszámú cikkeket egyet sem találtak, ami igazolta volna, hogy lenne egy olyan betegség is, amiben a homeopátia segített volna. Megdönthetetlen és teljességgel hihető állítás... Az olyan cikkekről, amelyekből az tűnne ki, hogy a homeopátia esetleg jó valamilyen betegség ellen, mindig kiderült, hogy nem voltak kellően szigorúak a vizsgálat megszervezésének feltételei, kevés volt a beválogatott beteg, esetleg téves volt a diagnózis, vagy olyan kórképet vizsgáltak, amelyek nagy eséllyel maguktól is megszűntek volna, vagy ha placebo kontroll volt a homeopátia mellett, akkor csak annak megfelelő mértékben hozott enyhülést a homeopátia, azaz a homeopátiának csak placebo hatása lehet, ha egyáltalán van bármilyen hatása is.
Súlyos vádak, komoly érvek. Nincs mit tenni, el kell fogadni.
Ez az általam említett eset sem kivétel, nyugodtan húzzuk rá a korábbi tudományos ellenérveket:
- kevés esetszám: 1 fő. Igaz. Csak csendben merem mondani, hogy nem tudományos kutatás volt a cél, hanem panaszcsökkentés. De tény, nem hoztam 10000 esetet. Innentől kezdve ez nem számít, ami nagyjából egyenlő azzal, hogy akkor már nem is igaz. Tudományos kutatásból egyes, leülni! Panaszcsökkentésből jeles. Az átlag közepes.
- téves volt a diagnózis: hmmm, aki ezt kórképet nem ismeri fel, az adja vissza diplomáját. (Kiegészítés az 'uszoda szemölcs' diagnózishoz: nem az én diagnózisom volt, szülők hozták, hogy ezt mondta bőrgyógyász. Ránézésre nem uszoda szemölcs, hanem inkább közönséges szemölcs, aminek annyi köze van az uszodáshoz, hogy a fiatalember ott szedi össze és fertőzi vissza magát. De nem vagyok bőrgyógyász, ezért maradtam az uszoda szemölcs diagnózisnál.).
- magától is meggyógyult volna: értem. Meddig kellett volna még várni, ha 2-3 év alatt sem magától, sem pedig hagyományos kezelésektől nem múlt el? Azt hiszem mindenki elég türelmes volt.
- placebo hatás volt: korábban említettem, hogy a fiatalember és szülei először a hagyományos bőrgyógyászt látogatták 2-3 éven keresztül bízva a kezelésben. Akkor miért nem működött a placebo hatás? Miért csak most? Miért azóta működik a placebo hatás, hogy homeopátiás szert szed.
- nem a homeopátiától gyógyult meg és kész: ezt is hajlandó vagyok elfogadni, de akkor mitől gyógyul meg egy 2-3 éve folyamatosan kiújuló, folyamatosan terjedő betegség 2 hónap leforgása alatt? Ráadásul pont azután kezdett el gyógyulni, hogy a fiatalember homeopátiás szert kezdett szedni.
Összegzés: örülünk továbbra is, hogy a fiatalember jól van fájdalommentesen, gyorsan, és tartósan. Vitához pedig sem kedvem, sem türelmem nincs :)
Dr. Antal Péter Miklós
Megjegyzések
Megjegyzés küldése