Mikor laikusokat látok a Facebook-on (interneten) posztolgatni és szidják az orvostudományt, az
oltásokat, a kemoterápiát, és hogy feltalálták a rák 253. terápiáját és csak
egy kis C-vitamin, vagy rossz érzelmek, gondolatok feladása kell a
boldogsághoz, de azok a fránya dokik nem mondták… bosszankodni szoktam. ’Mert a
rokonomat is ezzel öltétek meg’ vagy ’A Pista bácsi is stb’, hangzik az érv..
Persze, mindannyiunknak, aki orvoslással foglalkozunk, el kellene
gondolkodni, hogy mi lehet az oka, ezeknek a posztoknak? Mi lehet az oka az alternatív technikák
terjedésének? Talán nem megfelelő minőségű és mennyiségű a kommunikációnk?
Persze tudom, hogy egy ambuláns rendelésen 20-150 beteg is megfordulhat, de
most nem erről beszélek! ’Én vagyok AZ
ORVOS és megmondtam’ a hozzáállásunk? Lehet, hogy a betegséget körbevevő
valamivel, amit embernek hívnak foglalkozni kéne?
Ugyanakkor, amikor orvos kollégákat látok posztolgatni, hogy így szemét, meg
úgy szemét a homeopátia, meg az
alternatív medicina, és bárki aki ezt elfogadja, vagy ezzel foglalkozik az született gyilkos, és tudom a
kollégáról, hogy nem ért ahhoz a
témához (nem tanulta, egy percet nem foglalkozott vele, ki sem próbálta),
amiben nyilatkozik, szintén mérges szoktam lenni.
Mindkét oldal szégyeneiről tudnék bőven mesélni. Ami nem az
akadémiai orvoslás, és nem az alternatív medicina szégyene, hanem azé az
emberé, aki elkövette – akár gondolattal, akár szóval, akár tettel. Persze,
szép dolgokról is tudnék mesélni, de azt majd máskor.
Álljunk meg egy pillanatra.
Nem pont az a baj talán, hogy valami ’kontra’ valami más!?
Soha, semmiképpen nem lehetne szó
versengésről. Kit vagy mit akarunk legyőzni? Kit vagy mit akarunk meggyőzni? Kin
vagy min szeretnénk felülkerekedni? Kinél vagy minél szeretnénk jobbak lenni? Bárki
is csábítgatni akar valakit valahova? Nem lehet, hogy egyik vagy másik, vagy mindkét oldalnak vannak olyan képviselői, akik attól félnek, hogy a másiknak lesz igaza? És mivel neki is igaza lett, ezáltal ő kevesebbé vált? Vagy, ha neki is igaza lett, akkor kénytelen lennék a hiedelmeimből, előítéleteimből feladni?
Ez pontosan akkora butaság, mint
annak idején Tesla és Edison vitája
volt. Ki a menőbb, ki a nyerőbb? Az egyenáram vagy a váltóáram? Edison rengeteg
pénzt ölt Tesla és a nagyfeszültségű váltóáram lejáratásába. Edison
kifejezetten veszélyesnek gondolta a nagyfeszültségű váltóáramot, szerette
volna, ha a világon mindenhol és mindenütt az egyenáramot használnák. Ezzel
szemben Tesla azt mondta, hogy sokkal könnyebb és olcsóbb nagyfeszültségű
váltóáramot nagy távolságokra eljuttatni, ráadásul biztonságosabb is. Edison
teljesen ellene volt.
Mi lett a vitából? Kinek lett
igaza? Teslának vagy Edisonnak? Egyiküknek sem és mindkettőjüknek. Erre volt
régen egy remek reklám: ’Cipőt a
cipőboltból!’ szlogennel. Az iparban
és a városi felhasználás során a váltóáramot
használni valóban kifizetődőbb és egyszerűbb, de mégis mindenkinek a zsebében
ott lapul legalább kétféle, egyenárammal
működő szerkezet is!
Ez a helyet az akadémiai orvoslás és az alternatív (komplementer)
medicina viszonylatában. Itt is igaz lesz a ’Cipőt a cipőboltból!’
felkiáltás.
Bárki, aki – akár az akadémiai
orvoslás, vagy evidence based medicine elkötelezett híve, akár a természetes,
alternatív gyógymódok híve legyen – azt gondolja, hogy egyik technika, vagy
megközelítés jobb lehet a másiknál; az
óriásit téved!
Bárki, aki ujjal mutogat a másikra téved!
Kedves alternatív medicinát űző kollégák, kedves természetgyógyász
kollégák, mindenki, aki ebben a témában meg van győződve az ő egyedüli
igazáról, téved. Téved abban, hogy az akadémiai orvoslás gyógyszerei,
kemoterápiája és védőoltásai, stb. szemetek és semmire nem való halálos mérgek.
Tisztelt akadémiai orvoslást folytató kollégák, Önök is tévednek,
amikor gyógyteákon, homeopátián, diétákon, csakra-harmonizáláson, asztrológiai
elemzésen, böjtön, vagy bármelyik nem ortodox módszeren jót mosolyognak,
támadják, kritizálják és az adott szakma kimagasló tehetségeit úgy, ahogy van
kuruzslónak, vagy félbolond megélhetési bűnözőnek gondolják.
Ahogy az írásom elején említettem, soha nem lenne szabad rivalizálni és
lejáratni a másikat. Úgy látszik ezt az óvodából hozott mentalitást néha
még 3-4 diploma után sem sikerül levetkőzni. Vagy pont a 3-4 diploma az, ami elhiteti velem, hogy NEKEM van igazam? Bármelyik félnek is legyen sikere egy betegség fölött, nem lehet
önigazolás, hogy az én módszerem jobb, mint a másik. A siker azzal egyenlő,
hogy hálát adunk annak, akiben, vagy amiben hiszünk, hogy jól vezette a kezünket.
Természetesen mindkét oldalnak megvannak
a szemen szedett hazugságai és kimagasló eredményeket elérő vívmányai is.
(Az is igaz, hogy a törvényi és intézményesített keretek miatt az akadémiai
orvoslást jobban védik, és nehezebb a hibákra őszintén rápillantani.)
Ezek miatt kell (kellene) rengeteget,
élethosszig tanulni, mindkét oldal résztvevőinek, ráadásul úgy, hogy mindkét
oldal technikáit, újításait, eredményeit ismerjék, értsék, tudják… Vagy, csak
egy valamiben leszek profi, de akkor másról nem, csak a szakmámról
nyilatkozhatok.
Akkor hol az igazság?
Cipőt a cipőboltból. Ismerjem meg és tanuljam meg, hogy az
akadémiai orvoslás milyen szempontok szerint, milyen elvekkel dolgozik, a
módszereivel mit lehet elérni. Ismerjek
meg minél több alternatív (komplementer) gyógyászati technikát és tanuljam meg,
hogy melyik milyen elvekkel dolgozik, melyik technika mire való. Mert csak így
lehet esélyem arra, hogy annak, akiért az egész küzdelem folyik (a páciens, a
betegséggel küzdő, hús-vér ember, és nem beteganyag, vagy diagnózis halmaz, vagy
kísérleti nyúl) korrekt választ adhassak
a kérdéseire és korrekt terápiát ajánlhassak fel!
Ha nem ismerem egyik vagy másik
oldalt, akkor nem nyilatkozhatok róla, már csak azért sem, mert hiteltelenné és
nevetségessé válhatok.
Szabad kimondani, hogy nem tudom. Szabad kimondani, hogy nem ismerem a
technikát, így érdemben állást foglalni nem tudok.
Valahogy rajtunk (orvosokon)
maradt a kényszer, hogy mindenhez kell érteni. De nem lehet!
A pálya mellől bekiabálni nem,
hogy nem szabad, de veszélyes is. És ez vonatkozik orvosra,
természetgyógyászra, laikusra, családtagra egyaránt. Nem a családtagnak kell adott esetben egyet érteni vagy nem egyet érteni a kezeléssel, hanem a kezelendő személynek.
Hol a megoldás?
’Cipőt a cipőboltból!’
A balesethez nem a
kineziológusomat vagy az asztrológusomat hívom, hanem a rohammentőt (persze
előfordulhat, hogy a mentőorvos asztrológus is, de akkor sem a születési
képlettel fog foglalkozni). Egy akut vakbélgyulladást először meg kell
operálni, utána lehet vakarózni, hogy mit, hogyan tovább. Példák sokaságát
lehetne felsorolni még.
Ugyanakkor, ha étrendi tanácsra
van szükségem, akkor nem az onkológus sebészt fogom megkérdezi vagy, ha
elakadtam az életben, akkor sem belgyógyászhoz fordulok (kivéve, ha ért életvezetéshez is), hanem esetleg egy
asztrológushoz, kineziológushoz, vagy bárkihez, aki az adott problémán segíteni
tud.
Az egyik, vagy másik oldal által kínált módszerek jók egy adott
valamire. De azt a megfelelő problémához, megfelelő időben és megfelelő
szakembertől kell igénybe venni.
Nem csak emiatt nem lehet
rivalizálás a két ’párt’ között, mint ahogy Tesla és Edison mérkőzései is
felesleges voltak.
A legfontosabb, ami miatt semmi szín alatt nincs sem versengés, sem
szembenállás a két oldal között (legalább is nálam), az az, hogy mindig a
páciens választ terápiát!
A választás egyik vagy másik
irányvonal közül történhet direkt és indirekt módon is.
A direkt választás alatt az értem, hogy mereven elzárkózik egyik
vagy másik technika, terápia elől. Rossz tapasztalat, sikertelen próbálkozás,
személyes hitvilág és meggyőződés, elvakultság, sokféle oka lehet.
Természetesen a kellő mennyiségű,
minőségű félelemkeltés nélküli tájékoztatás kimagaslóan fontos, és hozhat
fordulatot is. De előfordulhat, hogy, ha a fejem tetejére állok sem fog
belemenni az adott terápiába. Ilyenkor meglátásom szerint nem is szabad
erőltetni. Véleményem szerint, ezt a pontot a legnehezebb megtalálni. Kevés és
nem megfelelő minőségű volt a tájékoztatás? Időre lenne még szükség? Más
terápia irányában kellene gondolkodni?
Az indirekt választás pedig lehet az iskolázottság, szociális
háttér, és bizony anyagi helyet által befolyásolt. De lehet pusztán, hogy a betegség lefolyása, gyorsasága miatt kell egyik vagy másik oldal technikájához folyamodni. Egy perforált gyomorfekélyesnek sebészre van szüksége, nem pedig az ego feladására, vagy csakra-harmonizálásra. Ugyanakkor vannak olyan módszerek, ahol fontos kérdés, hogy mennyire képes együttműködni
egy olyan terápia esetében, ahol nem csak egy vagy két gyógyszer
bevételéről van szó? Milyen mértékben képes részt vállalni a saját kezelésében,
gyógyulásában az a személy, akiért a történet szól? Hajlandó-e diétára, annak a precíz betartására?
Bármelyik legyen is az ok, mindig a páciens választ, ha más miatt nem,
a kialakult betegsége révén.
Arról sem szabad megfeledkezni,
hogy akár ezt, vagy akár azt az oldalt képviselem, nem mi gyógyítunk.
Hiába vagyok egy profi sebész, valaki, valami
mástól függ, hogy az adott műtét során mit tudok kihozni magamból. Hiába vagyok
egy profi homeopata, miért van az, hogy egyszer milliméter pontosan megtalálom
a kérdéses szert és gyógyíthatatlannak tartott betegségek tűnnek el nyomtalanul,
máskor mindent ugyanúgy csinálva sem találom meg a legjobb szert. Miért van az,
hogy az egyik személy meggyógyul a kemoterápiától, míg egy ugyanolyan stádiumú
és ugyanolyan betegségben szenvedő páciens meg nem? Miért van az, hogy az egyik
páciens gyógyvíznek fogja fel a kemoterápiát és mellékhatások nélkül meggyógyul,
és miért van az, hogy másik páciens képtelen erre?
Pontosan azért, mert én, mint
kezelő, orvos, gyógyító, stb. ’csak’ szemlélője, koordinátora vagyok egy
folyamatnak. A legfontosabb szereplő a gyógyulásban maga a páciens és a
közvetlen környezete.
Mit gondol a betegségéről? Mit
gondol a betegsége okáról? Mit gondol a lehetőségeiről? Mit gondol a
felajánlott kezelésről? Milyen hitrendszerrel rendelkezik? Mennyire vonható be
a kezelésbe? Milyen típusú, lefolyású a betegsége? Hogyan vélekedik a közvetlen környezete? Mennyire és hogyan folynak bele a kezelésekbe? Mennyire rugalmas? Mennyire képes változni?
Pontosan ezek miatt nem lehet pálcát törni a kemoterápia és az antibiotikumok
felett; ezért nem lehet isteníteni az alternatív technikákat; de fordítva sem. Aki ezt megteszi,
az pusztán ’csak’ a páciensét, betegét hagyta figyelmen kívül.
Dr. Antal Péter Miklós
Megjegyzések
Megjegyzés küldése